New York Times: Trump az egyértelmű esélyes
Először az este folyamán.
A republikánus elnökjelölt ezzel megszerezte a 30 elektori szavazatot.
A választások éjszakáján, ha minden jól megy, Georgiában és Észak-Karolinában lehet meg az eredmény, illetve ha a választási rendszer reformja jól működik, akkor talán Michiganben.
Az amerikai elnökválasztást az a jelölt nyeri meg, aki legalább 270 vagy több elektori szavazatot be tud gyűjteni. Ez pedig a billegő államokon fog múlni.
Az amerikai elnökjelölt üzletemberként több alkalommal is megpróbált nagy bizniszt csinálni a sportból, kevés sikerrel.
Nem kevés munkája van Orbán Viktornak abban, hogy Donald Trump vele példálózzon az amerikai elnökválasztás kampányában. És persze a magyar adófizetők is rengeteg pénzt költöttek erre a múló sikerre. De kinek és milyen hasznot hozhat, ha a republikánus jelölt visszatérhet a Fehér Házba?
Donald Trump visszatérése olyan veszélyt jelent, amilyen még nem fordult elő az ország történetében, írja a brit lap.
Még súlyosabb helyzetbe hozhatja Kijevet, ha az amerikai elnökválasztás után visszaesik az USA-ból érkező hadi segítség mértéke. A védelemhez való külföldi hozzájárulás ugyanis eddig sem volt elégséges. Ha Amerika kihátrál Ukrajna mögül, Európa mennyire tudja átvenni a helyét? És vajon milyen „csodafegyverrel” teremtene békét Ukrajnában Donald Trump?
Döntöttek az Amerikai Egyesült Államok polgárai, Donald Trumpnak adtak újabb négy évre mandátumot. A republikánus jelölt előnye végig meggyőző volt, Orbán Viktor gyorsan igyekezett gratulálni neki. Közvetítésünkben percről percre követjük a fejleményeket.
„Az amerikaiak többsége szegényebbé válna, rosszabbul és rövidebb ideig élne, ha megvalósulna Donald Trump víziója, mely járadékos kapitalizmust jelent, ahol a haverok járnak jól, mert csökkentenék az adókat és a piac szabályozását” – hangsúlyozza a Nobel-díjas közgazdász a Project Syndicate oldalon.
Mérsékletre és higgadtságra inti az amerikaiakat a Washington Post vezércikke. A Financial Times a két elnökjelölt világpolitikai víziói közti különbségeket elemzi. Akárki is nyer ma Amerikában, Vlagyimir Putyin utána is tényező marad, írja a Times. A Guardian szerint a Nyugat adjon szabad kezet Volodimir Zelenszkijnek, miután Észak-Korea is beszállt az ukrajnai háborúban. A moldovai választást tárgyalja a Bloomberg és a Süddeutsche Zeitung. A Der Standard Herbert császárnak nevezi Herbert Kicklt.
Egyes források szerint a két politikus között igen szoros a kapcsolat, eszmecseréjük gyakori és részletekbe menő, kiterjed a politikai, illetve kormányzati stratégia alapvető kérdéseire.
Robert F. Kennedy Jr-nak nem csak az oltásokkal, de a vízzel is baja van.
Európa vezetői távolságtartással viselkednek az amerikai elnökválasztással kapcsolatban, még ha sejthető is, melyik jelöltet kedvelik jobban. És van a Fidesz.
Az amerikai választási eredmények pontos előrejelzője Nate Silver, ám az ő algoritmusa sem bírt Donald Trump kiszámíthatatlanságával.
Sosem lett jó vége annak, amikor a hagyományos jobboldaliak azt hitték, hogy megvehetik a szélsőségesen jobbos demagógokat, írja Hans Rauscher, az osztrák lap elemzője.
Az orosz–ukrán háború, a közel-keleti helyzet, a klímapolitika, gazdasági kapcsolatok, védelmi együttműködés, a Kínához fűződő viszony – ezek azok a témakörök, amelyek miatt döntő fontosságú az EU számára, hogy ki nyeri az amerikai elnökválasztást. Brüsszelben kérdeztünk körbe, ki mire számít, a politikustól az elemzőig.
Egy nappal az amerikai elnökválasztás előtt természetesen ez az esemény áll a nemzetközi sajtó fókuszában. Ezzel foglalkozik a Bloomberg mellett a többi közt a Die Welt, a Washington Post és a Spiegel is. Utóbbinak az a Richard Haas nyilatkozott, aki Jimmy Carter, Ronald Reagan, valamint a két Bush mellett is dolgozott tanácsadóként. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Az Oscar-díjas színésznő Kamala Harris választási videójához adta a hangját.
Paul Auster idén áprilisban halt meg, özvegye, Siri Hustvedt azóta egy kettejükről szóló memoáron dolgozik. A közelgő amerikai választásokról, a gyász mindennapjairól, a pandémia örökségéről, előásott levelekről és a készülő memoár részleteiről beszélgettünk.